BÉRLŐKNEK
Ha egy józsefvárosi lakos vagy az Önkormányzat, illetve intézményének, gazdasági társaságának dolgozója szeretne a lakásügynökségen keresztül lakást bérelni, először le kell adnia egy jelentkezést ezen az oldalon keresztül vagy személyesen. Aki minden feltételnek megfelel, felkerül a névjegyzékre. A névjegyzékre kerülő lakásigénylők egy egységes szempontrendszer alapján pontszámot kapnak, amely meghatározza a lakáshoz jutás sorrendjét. Itt olyan szempontokat veszünk figyelembe, hogy jelenleg milyen lakáskörülmények között él a jelentkező, hányan élnek egy lakásban vagy mióta él Józsefvárosban, illetve dolgozik a kerületnek. A honlapon részletesen leírjuk a jelentkezés menetét illetve, hogy mire érdemes figyelni a jelentkezésnél.
Egy jelentkező akkor kerülhet fel a névjegyzékre, ha a jelentkező és a vele együttköltözők jövedelme beletartozik egy, az önkormányzat által meghatározott jövedelmi sávba. Például, ha a jelentkező csak egyedül szeretne beköltözni a lakásba, akkor a jövedelme havonta minimum nettó 199 200 forint kell, hogy legyen, és nem haladhatja meg a nettó 329 200 forintot. Egy olyan család, ahol van két kisgyerek, akkor kerülhet fel a névjegyzékre, ha a jövedelmük havonta minimum nettó 389 650 forint és nem haladja meg a nettó 688 650 forintot. A táblázatban összeszedtük, hogyan alakulnak a jövedelmi határok.
FONTOS! A jelentkezőnek igazolnia kell, hogy ő, vagy a vele együttköltözők a jelentkezést megelőző 6 hónapban folyamatosan kaptak valamilyen jövedelmet, amelynek átlagos havi összege eléri az alsó jövedelemhatárt. Ez lehet munkaviszonyból származó jövedelem, nyugdíj vagy GYED is.
1
A JELENTKEZÉS
A jelentkezési űrlap kitöltése:
Mielőtt elkezdi kitölteni az űrlapot, a szükséges dokumentumokat szerezze be: SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK ⟶
A kitöltött jelentkezési lapot folyamatosan be lehet nyújtani a honlapon keresztül, de személyesen is behozhatja a Lakásügynökség irodájába.
2
A JELENTKEZÉS ELBÍRÁLÁSA
Maximum 60 nap. A benyújtott dokumentumokat ellenőrizzük, és ha szükséges hiánypótlást kérünk a jelentkezőktől.
3
A NÉVJEGYZÉKRE KERÜLÉS
Ha sikeres volt a jelentkezés, akkor felkerül a jelentkező a névjegyzékre.
A névjegyzéken egy évig lehet szerepelni.
A honlapon lehet követni a sorrend alakulását.
4
LAKÁSOK KIAJÁNLÁSA
A legmagasabb pontszámot elért jelentkezőt megkeressük a bérbeadható lakások felajánlásával
Személyes találkozó a jelentkezővel a jelenlegi lakóhelyén
Lakások megtekintése a lakásügynökség munkatársaival
Ha nem megfelelő az ingatlan, akkor még egy lakást tudunk felajánlani, de nem tudjuk, mikor.
5
SZERZŐDÉSKÖTÉS
Ehhez szükséges a felhívásban szereplő, dokumentumok benyújtása,
2 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék befizetése,
közjegyzői nyilatkozat beszerzése,
a felhívásban szereplő dokumentumok benyújtása.
SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK ⟶
6
LAKÁS ÁTVÉTELE
Felújítandó lakás esetében fontos tudni, hogy nem lehet azonnal beköltözni a lakásba, hiszen még be kell fejezni a lakás felújítását. Erre maximum 1 éve lesz a bérlőnek.
Kész lakás esetében viszont azonnal beköltözhet az új bérlő.
A bérleti díjat a bírtokbaadást követően kell fizetni.
A Józsefvárosi Lakásügynökségnél 2 típusú bérlakásra lehet jelentkezni: önkormányzati, vagy magántulajdonostól bérelt lakásra. Az önkormányzati tulajdonú lakás esetében a bérlőknek még a lakáson kisebb felújítási munkát kell elvégezni, ez elsősorban a befejező szakipari munkákat jelenti. A magántulajdonú lakásba azonnal be lehet költözni. A jelentkezésnél el kell dönteni, hogy melyiket választja, mivel mindkét típusra nem lehet egyszerre jelentkezni. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy kinek milyen anyagi lehetőségei vannak, ki milyen hosszú távra tervez, hiszen az önkormányzati, felújítandó lakásokat 10 évre kapja meg a bérlő, de a magántulajdonú lakások esetében csak 3 éves szerződést köt az önkormányzat a bérlővel.
A Józsefvárosi Önkormányzat a lakásokat egy bizonyos fokig felújítja, de a bérlőnek kell befejeznie a felújítást. Olyan munkákra kell gondolni itt, mint például a festés, mázolás vagy a csempézés és a fürdőszobai berendezések beszerelése. A bérlő által elvégzendő felújítás költsége nagyjából 100 - 140 000 forint / négyzetméter. A lakást így a bérlő a saját igényeinek megfelelően újíthatja fel. Amikor a leendő bérlőnek megmutatjuk a lakást, akkor kap egy műszaki leírást és egy költségkalkulációt, hogy milyen munkákat kell majd elvégeznie a lakásban. A bérlő költségeinek 75 %-át egy összegben visszafizeti a Józsefvárosi Önkormányzat a munkák átvételét követően, viszont a bérlőnek a szerződéskötést követően rögtön el kell kezdenie fizetni a lakbért, a közös költséget és a rezsit, akkor is, ha még végzi a felújítást, ezért nem költözött be.
KÖVETKEZZEN EGY PÉLDA:
Egy 30 négyzetméteres lakás felújításának a teljes költsége összesen kb. 10-12 millió Ft. A bérlőnek ebből kb. 3 millió forint értékű munkát kell elvégeznie, hogy a lakás olyan legyen, amely megfelel az elvárásainak. A 3 millió forint 75%-a 2 250 000 Ft, amit a bérlő egy összegben visszakap.
Kezdeti költségek: 2 havi kaució + felújítási költségek (ezek 75%-át a felújítás elvégzésekor visszatérítjük)
Havi költségek: 2200 ft / négyzetméter + közös költség + rezsi
A magántulajdonú lakások lakbére az önkormányzati lakásrendeletben meghatározott mindenkori piaci lakbér összege, mely jelenleg 2200 Ft / négyzetméter. Ezen kívül a bérlőnek kell fizetnie társasházi közös költséget és a rezsiköltséget is.
Kezdeti költségek: 2 havi kaució

Ez attól függ, hogy hányan szeretnének beköltözni a lakásba. Nagyjából minden lakóra számítunk legalább fél szobát, ezenfelül lesz a lakásban konyha és fürdőszoba is természetesen. A jelentkezési lapon be lehet jelölni, hogy hány szobás lakást szeretne valaki, de azt javasoljuk, hogy minél több lehetőséget jelöljön be. Arról, hogy pontosan milyen elrendezésű lakást kap a leendő bérlő, csak akkor tudunk pontosat mondani, amikor valaki éppen sorra kerül a névjegyzéken. Az önkormányzati lakások általában kislakások.
Az, hogy valaki a névjegyzéken hányadik, befolyásolja, hogy milyen háttérrel rendelkezik. Szeretnénk azokat előnyben részesíteni, akiknek a jelenlegi lakáskörülményeik nem megfelelőek, de nem tudnak megfizetni egy drágább és jobb lakást. Ha például egy négytagú család egy szobás lakásban lakik, akkor ők valószínűleg előrébb kerülnek a névjegyzéken, mintha valaki egyedül lakik egy szobás lakásban. Figyelembe vesszük azt is, ha valaki fogyatékossággal él vagy ha a beköltözők között van olyan, aki állami gondozott volt. Ha esetleg 2 jelentkezőnek ugyanannyi pontszáma van, akkor az kerül előrébb aki hamarabb leadta a jelentkezését. A jelentkezési űrlapon keresztül mindenre rákérdezünk, ami az elbírálásnál számít, és minden igazolást fel kell majd tölteni.
Amennyiben személyesen szeretné benyújtani a jelentkezését, töltse le a jelentkezési lapot.
Kérdése van?
Ha még kérdései vannak, akkor írjon a lakasugynokseg@rev8.hu címre, vagy hívjon minket
a +36 20 772 1191 telefonszámon!
Személyesen ügyfélfogadási időben tud minket keresni.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 16.00-18.00
Szerda: 9.00-12.00
Cím:
H13 - 1085 Budapest, Horánszky utca 13.
Ha nem szeretne lemaradni a lakásügynökséggel kapcsolatos hírekről, iratkozzon fel a hírlevelünkre!