BÉRLŐKNEK
Ha egy józsefvárosi lakos, vagy az Önkormányzat, illetve intézményének, gazdasági társaságának dolgozója szeretne a lakásügynökségen keresztül lakást bérelni, először le kell adnia egy jelentkezést ezen az oldalon keresztül vagy személyesen. Aki minden feltételnek megfelel, felkerül a névjegyzékre. A névjegyzékre kerülő lakásigénylők egy egységes szempontrendszer alapján pontszámot kapnak, amely meghatározza a lakáshoz jutás sorrendjét. Itt olyan szempontokat veszünk figyelembe, hogy jelenleg milyen lakáskörülmények között él a jelentkező, hányan élnek egy lakásban vagy mióta él Józsefvárosban, illetve dolgozik a kerületnek. A honlapon részletesen leírjuk a jelentkezés menetét, illetve a Kapcsolat menüpont szerint személyes ügyfélfogadáson is segítünk a jelentkezésben.

Egy jelentkező akkor kerülhet fel a névjegyzékre, ha a jelentkező és a vele együttköltözők jövedelme beletartozik az itt meghatározott jövedelmi sávba.
Például, ha a jelentkező egyedül szeretne beköltözni a lakásba, akkor a jövedelme havonta minimum nettó 250 000 forint kell, hogy legyen, és nem haladhatja meg a nettó 500 000 forintot. Egy olyan család, ahol két felnőtt és két gyerek van, akkor kerülhet fel a névjegyzékre, ha az együttes jövedelmük havonta minimum nettó 575 000 forint, és nem haladja meg a nettó 1 150 000 forintot.
Ha nem találja a táblázatban a családja összetételének megfelelő jövedelemhatárokat, akkor keressen minket, segítünk.
Telefonon a táblázat teljes tartalmát jobbra-balra mozgatással tudja megtekinteni.
1 FELNŐTT | 2 FELNŐTT | 1 FELNŐTT, 1 GYEREK | 1 FELNŐTT, 2 GYEREK | 2 FELNŐTT, 1 GYEREK | 2 FELNŐTT, 2 GYEREK | 2 FELNŐTT, 3 GYEREK | |
ALSÓ JÖVEDELEMHATÁR (nettó Ft/hó) | 250 000 | 375 000 | 325 000 | 400 000 | 500 000 | 575 000 | 650 000 |
FELSŐ JÖVEDELEMHATÁR (nettó Ft/hó) | 500 000 | 750 000 | 650 000 | 800 000 | 1 000 000 | 1 150 000 | 1 300 000 |
FONTOS! A jelentkezőnek igazolnia kell, hogy ő, vagy a vele együttköltözők a jelentkezést megelőző 6 hónapban folyamatosan kaptak valamilyen jövedelmet, és ennek átlagos havi összege az utolsó 3 hónapban a fenti jövedelemhatárok közé esik. Ez lehet munkaviszonyból származó jövedelem, de például nyugdíj vagy GYED is.

1
JELENTKEZÉS
A jelentkezés a honlapon található digitális űrlap kitöltésével adható le. Amennyiben ez gondot okozhat, úgy Lakásügyi Irodánk ügyfélfogadási időben tud segíteni.
Mielőtt elkezdi kitölteni a jelentkezési űrlapot, a szükséges dokumentumokat szerezze be: Szükséges dokumentumok.
Jelentkezéseket folyamatosan fogadunk. Ha kérdései vannak keressen minket telefonon, vagy ügyfélfogadáson.

2
A JELENTKEZÉS ELBÍRÁLÁSA
Maximum 60 nap.
A benyújtott dokumentumokat ellenőrizzük, és ha szükséges hiánypótlást kérünk a jelentkezőktől.

3
A NÉVJEGYZÉKRE KERÜLÉS
Ha sikeres volt a jelentkezés, akkor felkerül a jelentkező a névjegyzékre, ami lényegében egy nyilvános várólista.
A névjegyzéken egy évig lehet szerepelni, és itt lehet követni a lakásra várakozók közötti sorrend alakulását.

4
LAKÁSOK KIAJÁNLÁSA
Amikor egy bérbeadható lakáshoz jutunk, akkor mindig az éppen legmagasabb pontszámot elért jelentkezőnek ajánljuk azt először ki.
Először meglátogatjuk a jelentkezőt jelenlegi lakóhelyén.
Ezt követően közösen megtekintjük a rendelkezésre álló lakás(oka)t.
Ha nem megfelelő az ingatlan, akkor még egy lakást tudunk felajánlani, de nem tudjuk, mikor.

5
SZERZŐDÉSKÖTÉS
Ehhez szükséges a felhívásban szereplő további dokumentumok benyújtása és
2 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék befizetése.
Itt soroljuk fel a szükséges dokumentumokat.
A bérleti szerződést közjegyzői okiratba kell foglalni.

6
LAKÁS ÁTVÉTELE
A közjegyzői nyilatkozat megtételét követően pár napon belül kulcsot adunk a lakáshoz, és az új bérlő be tud költözni.
A bérleti időszak alatt havonta tarunk bérleményellenőrzést.
A Józsefvárosi Lakásügynökségnél a kerületben lévő, magántulajdonostól kibérelt lakásra lehet jelentkezni. A lakásokat a jelentkezők igényeihez igazodva béreljük ki, tehát nincs egy meglévő lakásállomány, amiből válogatni lehet. A lakások beköltözhető állapotúak, jellemzően gépesítettek, többségük bútorozott is. Az önkormányzat 1 éves szerződést köt a bérlővel, amely kétszer 1 évre meghosszabbítható.

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK | MAGÁNTULAJDONÚ INGATLAN |
Felújítási kötelezettség | nincs |
Beköltözhető | igen |
Bérleti szerződés hossza | 3 év (évente felülvizsgálva) |
Bérleti díj 2025.04.01-től | 2705 Forint / négyzetméter |
Bérleti díj emelkedése | Minden év április 1-től emelkedik az inflációtól függő mértékben |
Bérleti szerződés meghosszabbítása | Igen, 3 év után, ha a bérbeadó is hozzájárul |
Várhatóan mikor jutok lakáshoz? | A lakások bevonása folyamatos, attól függ, hogy hogyan találunk megfelelőt |
A lakások lakbére az önkormányzati lakásrendeletben meghatározott mindenkori piaci lakbér összege, amely 2026. április 1-től 2705 Ft / négyzetméter. Ezen kívül a bérlőnek kell fizetnie társasházi közös költséget és a rezsiköltséget is.
Kezdeti költségek: 2 havi kaució
Havi költségek: lakbér (2705 ft / m2) + közös költség + rezsi
Ez attól függ, hogy hányan szeretnének beköltözni a lakásba. Nagyjából minden lakóra számítunk legalább fél szobát, ezenfelül lesz a lakásban konyha és fürdőszoba is természetesen. A jelentkezési lapon be lehet jelölni, hogy hány szobás lakást szeretne valaki, de azt javasoljuk, hogy minél több lehetőséget adjon meg.

HÁZTARTÁSOK SZÁMA* | LAKÓSZOBÁK SZÁMA (MINIMUM)** | LAKÓSZOBÁK SZÁMA (MAXIMUM)** |
1 FŐ | 1 SZOBA | |
2 FŐ | 1 SZOBA | 2 SZOBA |
3 FŐ | 1 SZOBA (min. 36 nm alapterület esetén) | 2 SZOBA |
4 FŐ | 1,5 SZOBA | 2,5 SZOBA |
5 FŐ | 2 SZOBA | 3 SZOBA |
6 FŐ | 2,5 SZOBA | 3,5 SZOBA |
7 FŐ | 2,5 SZOBA | 4 SZOBA |
* 90 napon túli várandósság háztartástagnak számít. ** FÉLSZOBA: 6-12 nm alapterületű lakóhelyiség SZOBA: 12 nm-nél nagyobb alapterületű lakóhelyiség Két félszoba egy lakószobának számít. | ||
Az, hogy valaki a névjegyzéken hányadik, befolyásolja, hogy milyen háttérrel rendelkezik. Szeretnénk azokat előnyben részesíteni, akiknek a jelenlegi lakáskörülményeik nem megfelelőek, de nem tudnak megfizetni egy jobb lakást. Ha például egy négytagú család egy szobás lakásban lakik, akkor ők valószínűleg előrébb kerülnek a névjegyzéken, mintha valaki egyedül lakik egy szobás lakásban. Figyelembe vesszük azt is, ha valaki egyedül nevel kiskorút, vagy fogyatékossággal él, illetve ha az együttköltözők között van olyan, aki állami gondozott volt. Ha esetleg 2 jelentkezőnek ugyanannyi pontszáma van, akkor az kerül előrébb aki hamarabb leadta a jelentkezését.
A jelentkezési űrlapon keresztül mindenre rákérdezünk, ami az elbírálásnál számít. A megadott körülményekről igazolást kell majd feltölteni, vagy a későbbiekben elvégzendő környezettanulmány során ellenőrizzük azokat.
Kérdése van?
Ha még kérdései vannak, akkor írjon a lakasugynokseg@jozsefvaros.hu címre, vagy hívjon minket
a +36 20 772 1191 telefonszámon!
Személyesen ügyfélfogadási időben tud minket keresni.
Ügyfélfogadás helye:
Budapest, VIII. Baross utca 66-68.
Ügyfélfogadás ideje:
Hétfő: 16:00-18:00
Csütörtök: 9:00-12:00
Ha nem szeretne lemaradni a lakásügynökséggel kapcsolatos hírekről, iratkozzon fel a hírlevelünkre!

A jövedelemhatárok meghatározása során a megfizethetőség biztosítása volt cél.
Az első és felső jövedelemhatár kiszámításához használt egyenletek:
alsó jövedelemhatár : fe * 250 000 + 46 500 * (fe-1) + 99 200
felső jövedelemhatár : fe * 500 000 + 46 500 * (fe-1) + 99 200
fe: a fogyasztási egységek száma.
A háztartás első nagykorú tagjának arányszáma 1;
a háztartás második nagykorú tagjának arányszáma 0,5;
a háztartás minden további nagykorú tagjának arányszáma 0,3.
A háztartás első kiskorú tagjának arányszáma 0,5;
a háztartás minden további kiskorú tagjának arányszáma 0,3.
Gyermeküket egyedül nevelő szülők esetében a háztartás minden kiskorú tagjának arányszáma 0,3
(amennyiben nincs más nagykorú személy a háztartásban).
Ha a pályázóra nézve kedvezőbb, úgy az általános szabályok vonatkoznak az egyszülős háztartás jövedelmére.